Sajnos vissza kell rázódni a hétköznapok taposómalmába. :( Ami sajnos azt jelenti, hogy malackánk időnként hiányomat kell elviselje. Ez hol jobban, hol nehezebben megy neki. S ha jön a pillanat, hogy éppen nehezebben megy, akkor igenis bosszút áll. Mivel elég aprócska a bosszuállási eszköztára, ezért marad a szőnyegre pipilés. No nem sokat, csak egy-két cseppet, hogy Sanyi azért értsen belőle. :) Természetesen minden józan ész ellenére sem tudtam vele következetes lenni, naná, hogy elkényeztettem, és követeli magának ami jár. Most már ott tartunk, hogy megismeri a kávé tartó doboz tetjének a csavarodását, és ha ezt meghallja, akkor azonnal ott terem a konyhába, mert tudja, hogy az én vagyok. Ha leülök, azonnal az ölembe akar jönni. Persze egyenlőre egy cseppet sem bánom, de hamarosan eljön az idő, amikor a kisbabából egy jól megtermett coca lesz.
Kiváncsisága kiküldte e kertbe sétálgatni. Na kiveltalálkozott össze egyből ? Na kivel ? Hát Pepővel. Ugye aki jelentős erőfölényét azonnal be is bizonyította Elzának. Szóval a tűzkeresztségen is túl vagyunk. Már most igyekszem a legkisebbekkel többet összerakni, mert nem lehet a mi malacunk egy anyámasszony katonája. Igen is meg kell szoknia a kutyák társaságát.
8 megjegyzés:
Gratulálok Elzához. Nekem is Timi-malacom van,
WWW.klauanna.blogspot.com.
Klaudia
Köszönjük a gratulációt. Máris megyek megnézlet benneteket ! :)
Miért kell neki nyakörv? Csak nem sétára fogtok járni????
Különben meg Zwarovski nyakbavaló kellene neki!
De bizony, hogy sétálni is fogunk ! Sőt elárulom, hogy van Zwarovski is, de sajnos kék, ezért nem került rá. Sőt most ért haza fiacska Luxembourgból, ahol már letárgyalta egy gyártóval, hogy aranyszállal hímzett nyakörvet csinálnak a kisasszonynak tavaszra :)
De bizony, hogy sétálni is fogunk ! Sőt elárulom, hogy van Zwarovski is, de sajnos kék, ezért nem került rá. Sőt most ért haza fiacska Luxembourgból, ahol már letárgyalta egy gyártóval, hogy aranyszállal hímzett nyakörvet csinálnak a kisasszonynak tavaszra :)
Wow, nem semmi :)
Nagyon édes, kíváncsi vagyok mekkora lesz, ha már nagylány lesz :o)
Én is több helyről is halottam, hogy a malacok igen okosak.
Na majd jól megnézem, csak jussak már el felétek :o)
Meghalok! Nagyon édes kis malac!!! :D :D :D Gratulálok hozzá!
Én is sokat olvastam róluk, hogy mennyire intelligensek, de nem is gondoltam volna,hogy ennyire. A második félévtől jöhet velem az egyetemre! Meteorológus malacot faragok belőle! :D
Millió puszi:
A&S
Megjegyzés küldése