2008. július 2., szerda

Első nap


Ma még nem is volt olyan vészes a fél 6-os kelés. Isteni reggeli aztán a letaglózó hír, hogy a sztájk még mindig tart, ez azt jelenti, hogy ma is csak a gyaloglás jut nekünk. Reggeli után nyakunkba vettük Stockholmot, hogy a bírálatok kezdetére a kiállítás területére érjünk. Mivel nem kaptunk megfelelő útbaigazítást ezért több kilómétert gyalogoltunk az első vonat állomásig. A köztudattal ellentétben ezek a svédek savanyú és unott emberek. Komoly tortúra után végre megérkeztünk a kiállítás helyszínére ahol ismét döbbenet, kígyózó kocsisorok, örjöngő emberek egy lovas tanya előtt, na ez volt a kiállítás helyszíne. Ismét egy kilométeres gyaloglás mire a bekötő úttól beértünk a kiállítás területére. A szervezést csak mínusz pontszámmal tudnám értékelni, kritikán alulinak találtam. Ma a napot a skót terriereknek szenteltem, fiatal kanok közül csak hárman tudtak a ringbe lépni, mivel a többiek nem érkeztek meg. Egyébként nagyon örülök hogy eljöttem és ezt a napot erre szántam, mert hihetetlenül sok szép kutyát sikerült megismernem személyesen is. Az amerikai bírónő olyan munkát végzett a körben, amilyet én még nem láttam, teljes szakértelemmel, kedvességgel, és rengeteg mosollyal végezte bírálatait. Fényképeket majd később, most csak a legszebb kanról és szukáról készült képet csatolom.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gyönyörű mind a két kutymorgó.
Remélem nagyon jól érzitek magatokat,és sok szép kutyit láttok azért nem írsz a blogba.

Rita írta...

Nagyon szépen köszönjük az élménybeszámolót; ha hazaértél,akkor várjuk a többi nap fotóit és eseményeit is!
Szerencsés utat kívánunk Nektek, reméljük a hét többi része kényelmesebben telt,mint amiről beszámoltál!

Puszi: Rita&Arthur