2010. szeptember 2., csütörtök

Egy kismalac nagy tettei

Elzát már leraktam aludni. Igen, leraktam. Timi mondta, hogy teljesen olyanok mint egy kisbaba, és valóban. Teljesen olyan mint egy ember kisbaba. Napi időbeosztással, órarendel. Teljesen logikusan kiszámítható. Ma egyik ámulatból estem a másikba. Ez a csöpp állatka akkor IQ-val bír, hogy az ember el sem hinné. Persze lehet olvasni sztorikat, a malac tenyésztő is mond sokmindent, de ezek a dolgok annyira hihetetlennek tünnek, hogy földi halandó nem hiszi el. Aztán szembesül a tényekkel, saját bőrén érzi azokat, és nem bír felocsudni. Egyszónak is száz a vége. El vagyok képedve, és szerelmem a malacok iránt egyre erősebb. Sőt tiszteletreméltóak a kutyákhoz képest.

Amivel teljesen lenyűgözött: a tisztasága. Hihetetlen. Délelött kicsit megvoltam szeppenve, mert ez a mi malacunk nem kaksizott. Féltem, hogy baj lesz belőle. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy a pelus, az igen alantas számára, és nem tartja azt eléggé megfelelő helynek a nagydolgok elvégzésére. Kint a kertben az egyik fa alá leraktam a pelenkát, azóta még pisilni sem hajlandó a lakásban.
Vacsi után a töfögőjét (orra) megmosom, amit szintén helyénvalónak tart, és ezellen sincs semmi kifogása. Hiszen a malac úgy szép ha tiszta !



Vacsi után az ebeimnek akartam enni adni. Természetesen kőkemény zsiliprendszer működik ismét a lakásban is. Ismét előjött a gyakorlott gátugró énem. :)
Afi, Elza illetőleg a rács nappalit elválasztó oldalán várakozott, és kapott enni. Mig átugrottam a rács másik oldalára (kb. 4-5 m),hogy lerakjam a többi tápostálat, addig Elza királylány kítúrta Afit a táltól, és jóízű lakmározásba kezdet. Ez pillanatok alatt zajlott, de ezt a nagy mamlaszt úgy levette a lábáról, hogy ilyesmit is megenged a kis cunásnak. Pedig ez nagyon nagy szó minálunk ! Nyilván azonnal elparancsoltam a táltól, mert a kutyatáp tényleg nem malac babának való. Afit átküldtem a többiekhez, aminek ez lett az eredménye:
Röfögés, sivítás, járörözés, nyögdécselés, malac, akinek problémája van ! :)


Mikor lecsitultak a viharok, akkor mindenki szuszókálni tért.
Ragadozó és préda:




2 megjegyzés:

Molnár Ágnes írta...

Egyszerűen hihetetlen, a kis babos nagyon tüneményes.

Gabi írta...

Szia Mónika!
Ez hihetetlen! :o) Gratulálok Elzához, nagyon édes kis malacka. Sok boldogságot, egészséget kívánok hozzá. :)
Puszi