2010. augusztus 13., péntek

Péntek 13 a mai napi nagy szívás

Ma Bringa (Novella du Moulin de McMonique), húzott magának egy nyerő sorsjegyet, melyel magáénak tudhatott egy komplett kozmetikát. Hmmmm, azonnal be is váltottam neki. Volt kis szőrtépés, fülpiszka, köröm nyisza, és ezt az egészet megfejeltük egy alapos fürdéssel is. Igaz egyikünk sem volt túl boldog, de elégedetten mutogattam Sanyinak a végeredményt. Gyorsan gépet ragadtam, és meg is örökítettem az utókor számára.



Hát ezt nagyon jól tettem, mert Bri nem volt annyira elégedett mint én. Azonnali agyvérzést kaptam, halálnak halálával haltam, szívinfarktusom lett, amikor megláttam hogy mit csinált. Hogy mit csinált ? Iszap fürdőt vett !! Véleménye szerint az én fürdetésem elött jobb szaga volt, és ha lehet, akkor azt szeretné visszakapni.

Pedig tényleg csak egy pillanatra nem figyeltem rá. Én naív gondoltam, hogy gyorsan csinálok a kisgyerekről (Pepito) is néhány kattintást. Mert ember nagyon jó paszban volt, és nem bugyborgott, hogy kutyát kell állítania.


S mit csináltam ezután. Bosszúbolt Pepét is megkozmetikáztam. :(

Ja és, hogy mi ez a hatalmas kráter a kertben ? Egyszer majd biztosan elkészülő tavacskánk mederkezdete. Addig is rendesen szívok miatta, mert állandóan televan talajvízzel, békával, náddarabokkal, és ennek a kutyáim nagyon nagyon örülnek időjárástól függetlenül. Tehát nem számít esik vagy süt, ők mindíg találnak valami okot a dagonyázásra. S természetesen ennek az áporodott lének van egy másik jó tulajdonsága. Remekül lehet tőle hányni és fosni. (Bocsi) Szóval van vele utómunka rendesen. :)

5 megjegyzés:

meecee írta...

A büdös dög. Igazi skót. Nálunk csak bendzsi-cserép tört, mert Pipike locsolás közben úgy döntött, h slagozni fog... vááááá

Rita írta...

:O Megláttam ezt a képet Bringáról és lementem hídba (azóta is úgy vagyok..). GYÖNYÖRŰSÉGES!!!

Pepito nagyon nagyon csinos fiúcska! ;)

Zsera írta...

HIHIHI :) Nálunk Marco csinálja ezt! :) Vagy a régi jól megszokott szagokat szeretné azonnal visszaszerezni magára fürdés után, vagy bosszúból rögvest keres magának valami "csinosat" amibe belefetrenghet! :D Én meg téphetem a hajam...!!

Muha Judit írta...

HIHIHI!!!!!!!
Szuper Móni látom nem csak Kamesz tud bosszúzni,fürdetés után. Jót nevettem amikor olvastam.

McMonique Kennel: írta...

Örülök, hogy mindenkiben ilyen "derüs" érzéseket vált ki a mérgem :))